2012. április 21., szombat

Anyák napjára fotótartó

Nagyon rózsaszínes-mályvás színekben, igen "csicsásra" készítettem, de ezt is jó volt készíteni! Nekem csicsás:) de tudom, hogy scrapbook az erről szól! Ez még nekem is tetszik! Viszont van egy-két scrapbookos -külföldi-, és papírgyártó, akiknek a galériáit nézegetve nekem túl sok, amiennyi virágot 1 négyzetcentiméterre halmoznak! :)

ALBUMelőlapok

ÁÁÁÁÁÁÁÁ nehezen használom még ezt az új blogger-bejegyzés-szerkesztés stb ablakot és a fotókat most sem tölti olyan sorrenbe, ahogy én szerettem volna!!!!!!!!! És egybe írja a szöveget, pedig én tagolva írtam!!!! Mint mindig, most is egyszerre lett sok megrendelésem! Mind nagyon izgalmas és kedvemre való, csak megint egyszerre!!! Kisebb-nagyobb albumokat kértek tőlem! Most csak a sima fotóalbumok előlapjait mutatom. Többet csináltam, hogy tudjanak választani: ugyanis osztályfőnököknek lesznek, ballagási ajándékba! Az egyik egyszerűbb lesz belül-semmi zseb, díszítés- a másikat kicsit variálhatom, de mindkettőnek csak sima bézs karton belső lapjai lesznek. 20x20cm, és van egy nagyobb 20x30cm-es is. Nagyon tetszenek az elegánsak is,-hölgyeknek lesznek- de nem tudtam megállni, és készítettem-készül még- egy kicsit más stílusban is.
Természeetesen még hiányzik egy-két dolog róluk: karikák helye, évszám, szalag!

Dobozkák

Na mik készülhettek ezekből???? Először 80, majd mostanában 30db doboz elkészítésére kért fel Kriszta! Nagyon egyszerű, "sima" (hát igen sok lépésből áll az elkészítésük) kis dobozkákat kért-kértek Ritával! Bizony- bizony, két, fantasztikus ékszereket készítő gyöngyös társam( mondhatom én ezt még egyáltalán???:)kérte ezeket a lilaságokat az Ők "kis " webáruházukba: az egyedigyöngybe.
A dobozok pedig gyönyörűséges ékszerek alapanyagait és elkészítési útmutatóját rejtik! Nem tudtam volna elkészíteni ezt a mennyiséget segítség nélkül!:) Mindenki segített itthon! -így-úgy-amúgy:) Apa volt a fő segítőm- néha egészen hajcsár módon....:):):) Én már kidőltem a 100. hajtásél készítésénél, de nem volt megállás éjfélig:) Balázs tekerte a gépet, apa vágott-rajzolt-hajtott engem-beszerezte a dolgokat, Gergő meg hagyott minket:) Alig vártam, hogy viszontláthassam őket! Olyan jó érzés volt egy webáruházban és a facebookon látni a dobozkákat! Olyan jól mutatnak így együtt:) És amiket rejtenek!!!! Rita meseszép, izgalmas ékszereit lehet elkészíteni belőlük!

2012. április 19., csütörtök

Drágaságaim!




Nagyon kicsi dolog is boldoggá tud tenni! : egy mosoly, gyermekeim ölelése, kacagása, kis csokika, sok csokika.... ééééés: ezek itt! Nagyon boldog voltam, mikor megjöttek Pippitől! Mint régen a gyöngyöket, ezeket is többször megnéztem, átforgattam, simogattam, tervezgettem velük:):):)

megpróbálok nem papírmániás lenni! :) dehát annyira jó dolog valamit "gyűjteni" és használni!
Ha már nem lehet kancsógyűjteményem:):):):) ......


Persze mindig olyan papírra van szüksége az embernek, amilyen még nincs!!!:):):)

2012. április 16., hétfő

2012. április 8., vasárnap